Mert talán segít, hogy beszélhetek róla.
Nagyon másként kezeljük a feleségemmel ezt a tragédiát. Ő magába fordul, élénken zsong benne Félix minden megnyilvánulása, minden mondata, minden mozdulata.
Nekem kevesebb jutott belőle, és hát soha semmilyen kapcsolat nem mérhető egy anya-fia kapcsolathoz.
Én kibeszélem a fájdalmamat, az első 3 napon talán 50 baráttal, közeli ismerőssel beszéltem telefonon 5-10 perctől akár 1-1,5 órát.
Fogalmam sincs egy blog formai követelményeiről, tudom azt is, hogy az eddigi bejegyzések inkább informálisak voltak, az emóciók egyelőre a háttérben maradtak. Ennek talán az is az oka, hogy ilyenkor az emberben gyorsabban kavarognak az érzések, mint ahogy azokat le tudja írni. Mesélni, történéseket felidézni könnyebb, hisz azok beivódótt dolgok, azt százszor-ezerszer átgondolta, elmesélte már az ember.
De talán ez is inkább azért van, hogy addig is tereljem a figyelmem a fájdalomról, az ürességérzésről.
