Ma ismét borongós volt az idő, remek a depresszió szinten tartásához.
Ezt megelőzően szerettem az esős időt, a szemerkélő esőt, a ködszitálást, a havazást. Most viszont nagyon nehezen viselem ezeket a napokat. Illetve viseljük. Ma a feleségemnek a szokásosnál is nehezebb napja volt.
Azokat a napokat éljük, amikor már véget ért a nyári pihenés, és ismét a munka tölti ki a hétköznapokat. Ugyan a feleségem nem kapott tanári állást, így délelőttönként nincs mit csinálnia, de az egyetemen óraadó hétfőtől csütörtökig délutánonként. Imád tanítani, imád nevelni, szerencsére most is tudja hasonló elhivatottsággal végezni a munkáját, mint korábban. Jó látni rajta, ahogy kiszakad a nihilből, és némi lendülettel bír, mikor az egyetemről, a hallgatóiról beszélgetünk.
Nemrég voltam a padláson, az őszi dekorációkat kellett előszednem.
Jópár doboz oldalát kellett átolvasnom, hogy mi van benne, mire megtaláltam. Előtte is kinyitottam néhány dobozt. Félix tavalyi téli holmijai voltak benne. Nyilván néhányat már kinőtt volna télre, de biztosan lett volna jópár, amit még idén télen is hordhatott volna.
Csak az a rohadt „volna” ne lenne ott!
Jópár doboz oldalát kellett átolvasnom, hogy mi van benne, mire megtaláltam. Előtte is kinyitottam néhány dobozt. Félix tavalyi téli holmijai voltak benne. Nyilván néhányat már kinőtt volna télre, de biztosan lett volna jópár, amit még idén télen is hordhatott volna.
Csak az a rohadt „volna” ne lenne ott!
A düh, a hitetlenség és az értetlenség kevereg bennünk azóta is.
Miért volt baj, hogy boldogok voltunk? Miért volt baj, hogy volt egy tüneményes, jólelkű, kiszámítható és terelgethető angyalkánk? Hogy ismét fiatalnak érezhettük magunkat, hogy egy ember számára a legnagyszerűbb érzés, a szülői büszkeség tölthette ki a szívünket?
Miért volt baj, hogy boldogok voltunk? Miért volt baj, hogy volt egy tüneményes, jólelkű, kiszámítható és terelgethető angyalkánk? Hogy ismét fiatalnak érezhettük magunkat, hogy egy ember számára a legnagyszerűbb érzés, a szülői büszkeség tölthette ki a szívünket?
Tudom, a szülőknek mindig a saját gyereke a legszebb.
De Félix mégis több volt, mint egy aranyos kisfiú. Kedves, mosolygós volt mindenkihez, őszinte, nyílt és érdeklődő tekintettel fordult mindenkihez, akár bevásárolni mentünk, akár barátokhoz, ismerősökhöz. Mamájának komoly szerepe volt ebben, hogy szinte sosem sírt, ha mégis, az leginkább a fáradtság miatt volt.
Megvolt a maga kis ritmusa, rendje az életének, szertartásszerű szokásokkal, de ez így van rendjén.
Tavaly augusztusig még délelőtt is aludt 1-1,5 órát, azóta csak ebédután töltött 2-2,5 órát alvással. Az éjszakák nyugodtan teltek, pici kora óta aludt végig.
Beteg sosem volt, nem volt náthás, nem volt lázas. Egyszer volt hőemelkedése az oltás miatt, illetve javítom: egyszer mandulagyulladása volt, 2 napig volt hőemelkedés és láz között.
Kiszámítható volt, lehetett vele tervezni, soha nem hisztizett, hogy ő most mást akar csinálni. Persze kellett hozzá türelem, hogy elfogadja, mi miért történik, de mindenkiben megvolt ez. Így ha úgy adódott, minden további nélkül ott lehetett hagyni a nagyszülőknél, de a feleségem is elmehetett otthonról nélküle, és még integettünk is neki a teraszról. Aztán persze mondta valamivel később, hogy „mama”, de azért elfogadta, hogy „ő most tanít, hogy a gyerekek olyan okosak legyenek, mint ő”. Nemigen emlékszem olyanra, hogy sírt volna miatta.
Talán igaza van a feleségemnek: túl szép volt minden.
De Félix mégis több volt, mint egy aranyos kisfiú. Kedves, mosolygós volt mindenkihez, őszinte, nyílt és érdeklődő tekintettel fordult mindenkihez, akár bevásárolni mentünk, akár barátokhoz, ismerősökhöz. Mamájának komoly szerepe volt ebben, hogy szinte sosem sírt, ha mégis, az leginkább a fáradtság miatt volt.
Megvolt a maga kis ritmusa, rendje az életének, szertartásszerű szokásokkal, de ez így van rendjén.
Tavaly augusztusig még délelőtt is aludt 1-1,5 órát, azóta csak ebédután töltött 2-2,5 órát alvással. Az éjszakák nyugodtan teltek, pici kora óta aludt végig.
Beteg sosem volt, nem volt náthás, nem volt lázas. Egyszer volt hőemelkedése az oltás miatt, illetve javítom: egyszer mandulagyulladása volt, 2 napig volt hőemelkedés és láz között.
Kiszámítható volt, lehetett vele tervezni, soha nem hisztizett, hogy ő most mást akar csinálni. Persze kellett hozzá türelem, hogy elfogadja, mi miért történik, de mindenkiben megvolt ez. Így ha úgy adódott, minden további nélkül ott lehetett hagyni a nagyszülőknél, de a feleségem is elmehetett otthonról nélküle, és még integettünk is neki a teraszról. Aztán persze mondta valamivel később, hogy „mama”, de azért elfogadta, hogy „ő most tanít, hogy a gyerekek olyan okosak legyenek, mint ő”. Nemigen emlékszem olyanra, hogy sírt volna miatta.
Talán igaza van a feleségemnek: túl szép volt minden.
